Azt beszélik e helyről, hogy midőn 1702. esztendőben Úr napja előtt Rákóczit több fogoly társával erre vitték által, egy közkatona itt halászván, nagy harcsát fogott, és Rákóczi jövetelét hallván, azt azonnal neki vitte ajándékba; elfogadá Rákóczi az ajándékot, s mást adott helyette a katonának, melyet annak utána a hídról íly kívánsággal vetett a Rábca vízébe: „Bár csak a most raboskodó Rákóczi, ki tégedet, halat szabadnak tészen, hamar a te követőd lehetvén, megszabadulhatna.”
E szép monda emlékére a vármegyei közgyűlés 1935-ben hozott határozata alapján állították 1943-ban az országút közelében a művészi emlékművet, mely BORSA (Schutzbach) ANTAL (1902-1974) győri szobrász alkotása.
A kőműves munkákat Kugler Gyula abdai kőműves mester végezte.
A kompozíció középpontjában a fejedelem áll, kezében halat tart. Körülötte a kísérő katonák. Az emlékmű alsó felén a következő felirat olvasható: „MAGYAROK NAGY ISTENE ADD VISSZA SZABADSÁGOMAT, MINT AHOGYAN ÉN IS VISSZAADOM ENNEK A HALNAK A SZABADSÁGÁT.”
Az óhaj nem sokkal később teljesedett is.
Az emlékmű felavatva: 2000. XI. 10.
Vendégeink 10% kedvezménnyel vált- hatják meg nálunk a Győri Gyógy-, thermál- és élményfürdőbe belépője- gyüket!